Yoseob POV
Mikor kicsi voltam, mindig arról álmodtam, hogy táncos leszek. Emlékszem mindig a szüleimnek mutattam meg a saját tánc lépéseket amiket én találtam ki. Barátaim nem sokan voltak az általánosban, egy kezemen megtudtam számolni hogy az osztályból kikkel beszélgettem. A gimnáziumban sem volt sokkal több különbség, a félénkségem miatt alig ismertek, még a nevemet se sokan tudták. Aztán jött a nagy lehetőség, hogy megmutassam hogy mire is vagyok képes. A CUBE entertainment meghirdetett egy ének- és tánc versenyt.
Az éjjel egy szem hunyásnyit sem aludtam, egész éjszaka azon izgultam, hogy biztosan elfogok esni, vagy elfelejtem az egyik tánc lépést és ez egészen reggelig kísértett, így most viszont hullafáradt voltam.Bár tudtam, hogy jó lesz a napom mégis kelletlenül keltem ki az ágyamból. Ma van a verseny amire jelentkeztem és ami "megváltoztatja az életemet", először nem akartam elhinni hogy tényleg jelentkeztem, mert általában semmilyen nagy dolgot nem vagyok képes végbe vinni, mert ha szereplésre kerül a sor rögtön elfog a lámpa láz, de végül rájöttem hogy nem ülhetek tétlen és várhatom, hogy csak úgy a semmiből jöjjön valaki aki kiránt az életemből és fenekestül felfordítja azt. Úgyhogy kikászálódtam az ágyamból és kivánszorogtam a konyhába egy kis tejet inni, reggeli energia forrásként. Kiöntöttem magamnak a tejet és vissza sétáltam a szobámba, a ház legeldugottabb kis zugába, hogy valamennyire felébredjek és elkezdjek egy kicsit bemelegíteni, hogy aztán indulhassak is a megmérettetésre.
Mikor oda értem már a torkomban éreztem a gyomromat a sok vetélytárs láttán. A park közepére egy színpad volt felállítva, ahova majd ki kell állnom és be kell mutatnom a táncom. Megkerestem a információs pultot ... és elkértem a számomat amivel regisztráltam, mondták hogy ha majd én jövök akkor bemondják a hangos bemondóba szóval nem lehet olyan, hogy lekésem. Kerestem egy viszonylag csöndes helyet ahol bemelegíthetek rendesen és ahol elpróbálhatom a táncot amit erre a versenyre koreografáltam. Ott ahova lepakoltam a dolgaimat, onnan remekül rá lehetett látni a színpadra, kicsit meg is ijedtem, hogy mikor majd rám kerül a sor akkor mindenki látni fogja a táncomat és a bénázásaimat. Na akkor fordult meg a fejemben hogy leadom a számomat és kisétálok a versenyből, már indultam mikor a hátam mögül köszöntött egy barátságos hang.
- Szia! Menni készülsz ? - mondta a rejtélyes idegen.- Már most mikor kezdődne az egész rendezvény ? - mint ha egy kicsit letörte volna a tudat hogy épp most készültem feladni az álmaimat csak azért meg túl félős vagyok az ilyen nagy rendezvényekhez az ő szavaival élve.
- Szia!- mondtam kicsit meg lepve- H-hát igen, mert hát nem nekem való az ilyen, azt gondoltam hogy igen de mégsem.- mondtam az igazsághoz híven.
- Figyelj, ha a tánc lépésekkel lenne gondod akkor csak gondolj arra, hogy milyen érzés volt ezt megálmodnod, életre keltened és máris lenyugszol, mert már menni fog idegesség nélkül is. - mondta, majd egy kicsit elgondolkozott. - Ahogy láttam nincsen más gondod a táncban, elég profin csinálod mintha előbb tudtál volna táncolni mint járni, csak ... egy kicsit feszült vagy. Lazulj el ez a legfontosabb, ne látszódjon az arcodon hogy a táncra koncentrálsz, inkább élvezd ki azt a pár percet amit a színpadon tölth....- A mondandóját a hangos bemondó recsegős hangja szakította félbe amiben a verseny bírákat szólították a színpadhoz és felkérte a jelentkezőket, hogy készüljenek mert bármelyik percben elkezdődhet. - Hát a nevemet már csak akkor tudod meg ha majd elkezdődik ez az egész és ha megnyered a versenyt.- mondta majd elindult a színpad felé. Akkor esett le hogy ő az egyik zsűri ha rögtön mennie kell ráadásul a színpadra. ' Bármelyik pillanatban mondhatják a számodat és menned kell .... most nem arra a nagyon is helyes idegenre kell gondolnod akinek még a nevét sem tudod, hanem a tánc lépésekre amiket kezdesz elfelejteni az idegességed miatt.' Adta ki az utasítást az az idegesítő hang amely általában a legrosszabb napomat is még jobban lerombolja és amelyik az önbizalmam 0%-ért is felelős. Elkezdtem volna megint átnézni a lépéseket mikor hírtelen bemondták a nevemet és a számomat, ami miatt feléledtek a hasamban a lepkék és véletlenül se akarták abba hagyni a hasamban a verdesést. A pillanat törtrésze alatt gondoltam végig hogy vagy elfutok és mindezt a hátam mögött hagyom és ezzel együtt lemondok a nagy lehetőségről is vagy pedig végre egyszer összegyűjtöm az összes meglévő bátorságomat és kimegyek a színpadra és megmutatom nekik azt amire születtem. Végül elindultam a színpad felé, csak ekkor láttam meg, hogy valaki elkezd integetni nekem ... a zsűrik közül. Mikor oda értem már mind az öt zsűri tag engem figyelt. Akit már ismertem látásból, oda jött hozzám és mosolyogva mutatkozott be ... végre.
- Szia ... ismét! Ki Kwang vagyok, de a barátaimnak csak Kwang vagy Gi vagyok. Ők itt a csapat társaim Du Jun, Dong Woon, Hyun Seung és Jun Hyung.
- Sziasztok!- köszöntem vissza félénken a rám irányuló figyelemtől.
- Ha felkészültél ... - kacsintott egyet mintha cinkos társak lennénk - akkor kezdheted is. Sok szerencsét! - majd vissza ültek a helyükre.
Oda mentem az illetékeshez és odaadtam a CD-t amit hoztam és megmondtam a számot amire eddig már számtalanszor próbáltam a mai táncot.
Vissza ballagtam a színpad közepére. Mikor megszólaltak az első dallamok a testem azonnal reagált a zenére és mintha nem és én lennék elkezdtek mozogni a végtagjaim mintha önálló életet élnének. A már jól begyakorolt tánc mozdulatain gondolkodtam és azon hogy most mindenki engem figyel mikor a pillantásom találkozott az egyik zsűriével és akkor szembejutottak a buzdító szavak amik Gi száját hagyták el még a kezdés előtt. Egyszeriben már nem izgultam azon, hogy ki mit gondol rólam, hogy olyan sokan nézik a táncom, csak az volt a fontos, hogy itt vagyok és bele kell adnom minden energiámmal a maximumot mert ezt a lehetőséget nem lehet csak úgy elúszni hagyni.
Mikor az utolsó dallamok is elhalkultak ... néma csend lett a színpadon, majd hirtelen Gi felugrott is túlságosan is nagy lelkesedéssel elkezdett tapsolni a társai csak bambán néztek rá, én meg ettől eléggé kényelmet lenül éreztem magam, úgyhogy inkább vissza vettem a CD-t és már mentem is volna le a színpadról mikor valaki megragadta a vállam. Gi-re számítottam, de meglepődésemre nem ő volt az, hanem Du Jun.
- Légyszíves míg tart a verseny ne menj nagyon messzire, hamar lezavarjuk ezt a versenyt és utána beszélünk majd a tovább jutottakkal - mondta egy kicsit túl lenézően, de azért bólintottam.
Hát abból a pár órából egész napos esemény lett ugyanis mintha soha nem akartak volna elfogyni a táncosok. Ráadásul egész végig azon agyaltam, hogy mindenkit megállítottak a színpadról lefele jövet, hogy maradjanak a végéig vagy csak nekem mondták, mert nem akarnak mindenki előtt leégetni, hogy milyen béna voltam. Észre sem vettem miközben ezek a gondolatok kergették egymást a fejemben, hogy már eléggé sötét van és már csak négyen vagyunk versenyzők. Mikor az utolsó versenyző is távozott körünkből féltékeny pillantásokat lövellve felénk, hárman maradtunk. Ekkor jöttek le a színpadról gondterhelt arccal, látszott rajtuk hogy nehezen bírták, hogy ennyi embert kellett elküldeniük, hiszen ők nem az emberek rosszkedvének okáért akartak felellni hanem felvidításáért akartak fáradozni. Mikor oda értek hozzánk felvették azokat a sablonosan szép arcvonásaikat amikkel végig csinálták az egész napot.
- Na ... már csak hárman vagytok. Ti azért maradtatok mert ti voltatok a legjobb táncosok az egész napra jutó versenyzők közül. Ha tudtok akkor még maradjatok egy utolsó fordulóra, mert már csak arra vagyunk kíváncsiak hogy a tánc mellett még tudtok-e énekelni is. Hiszen ez az egész is úgy volt megnevezve, hogy ének- és tánc verseny. Ha nem tud maradni hármótok közül valaki azt is megértjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése