Beast - A nagy nap 3. rész

E/3 Japán debütálás idején

Sikeres volt a Japán debütáló fellépésük. A srácok majd kiugrottak a bőrükből. Aznap hatalmas ünneplést tartottak. Kibéreltek egy hatalmas hotel szobát a város szívétől nem mesze. Az erkélyen ünnepeltek egész este, hol a jakuzziban ülve, hol pedig egy pohár pezsgővel a kezükben az asztalnál. A cseresznye virág illata lágyan siklott a levegőben. Virágok szírmait felkapva játszadozott a szél, messze sodorva a felhőket. Azon az estén sokkal fényesebbek voltak a csillagok is. A fiúk hajnalig fenn voltak, majd egyszerre huppantak az ágyukba. Megérdemelték a pihenést, hisz rengeteget dolgoztak. A lakosztályban csak három szoba volt így, ketten osztoztak egy helyen. A menedzser a nappali kanapéján helyezkedett kényelembe, míg a többiek elfoglalták a hálószobákat. Yoseob és Gikwang volt a leggyorsabb, így övék lett a legnagyobb. Dongwoon mindenkit félrelökve zárkózott a szobájába, így Junhyun, Doojoon és Hyunseungnak kellett a kis franciaágyon osztozniuk.

Gikwang POV

Az este egy kicsit hosszúra sikeredett mint gondoltam ... de szerencsére Seobie gyors lábával épp, hogy csak a többiek előtt érte el a legnagyobb szobát, így mi alhattunk a legnagyobb kényelemben. Aztán már csak arra emlékszem, hogy a többiek mintha kiabáltak volna ... talán Dongival, de nem nagyon tudtam erre figyelni, mikor épp azzal a személlyel készültem egy ágyban aludni aki mintha egy rést talált volna szívemhez vezető úton. Gyorsan mintha semmi különös nem lenne abban, hogy együtt fogunk aludni, levettem magamról a rám izzadt göncöket és gyorsan letussoltam. Mikor kijöttem a fürdőből Yoseob már az ágyban húzta a ló bőrt ... óvatosan bemásztam mellé és próbáltam nem felébreszteni. Oda akartam bújni mellé, érezni akartam bőre selymességét mely a sakurafa illatától olyan édes. De megálljt parancsoltam a karjaimnak, soha nem voltam ilyen ... és most, hogy ő megjelent 'mi változott meg bennem, hogy rögtön vágyódom utána, mért van szükségem arra, hogy a közelemben legyen, hogy halljam aranyos nevetését és lássam mosolyát mely mindenkit felderít ???'. Ezekkel a gondolatokkal hunytam le szemeimet és készültem fel a holnapra.
Reggel  olyan hajnali fél-öt körül mikor felébredtem épp Seobiet karoltam át a derekánál. Annyira megijedtem, hogy rögtön visszarántottam karjaimat ezzel viszont majdnem felébresztettem szegénykét mert mintha magához tért volna egy pillanatra, de szerencsére hamar vissza aludt. Egy kicsit még ott maradtam vele, majd óvatosan kikecmeregtem az ágyból és kimentem hátha egy kis friss hideg tej segít rajtam és a kétségeimen. Csak, hogy kint volt Dujun is, gondolom nem tudott aludni ahogy én sem.
- Hát te ?- kérdeztem meglepődve jelenlétén.
-Kiderült, hogy Jun és Hyun kicsit rugdosósak, így egy idő utána a földön kötöttem ki és ott nem nagyon kényelmes egész éjszaka aludni. Így kijöttem egy kicsit felébred, hogy kicsit később vissza mehessek és újult erővel kilökjem őket az ágyból - bokszolt bele a karomba nevetve.
-Sok sikert hozzá ... még nekem sem sikerült őket leszedni az ágyról, de eljött a pillanat, hogy neked sikerüljön ... hajrá. - mondtam cinikusan.
Kicsit felidegesíthettem ezzel mert szúrós szemmel méregetett, így inkább arrébb álltam és a hűtőből kivettem a tejet és töltöttem magamnak egy bögrébe, majd épp készültem visszamenni a szobába mikor Jooni megfogta a vállam és maradásra késztetett.
-És... hogy telt az éjszaka az új fiúval? - kérdezte.
- Mit ... mondtál valamit? - kérdeztem vissza mint aki nem hallotta volna.
-Semmi - mondta semmit mondó arccal, majd  mielőtt még mondhattam volna valamit, elindult vissza a szobája felé.
Mikor visszatértem a szobámba, a szöszi még mindig aludt. Nem is értem hogy mért kellett azokat az ész bontóan szép éj fekete tincseit kiszőkíteni ... de a menedzser mondta, hogy jót tesz a banda imidzsének, így belement a dologba. És most olyan mint egy földre szált angyal. Gyorsan megittam a maradék tejet ami még maradt a bögrében majd visszabújtam az én kis angyalom mellé.

Beast - A nagy nap 2.rész

- Heeheheheheheeehh - Gi kezdett el rajtam nevetni - Igen?
Erre leraktam a kezem mint egy illedelmes diák 'olyan ciki vagy mint még soha' nagy nehezen, de nem idegesítettem fel magam azon a bizonyos megjegyzésen amit az idegesítő kis hang diktált bele a fejembe.
- Kapunk felkészülési időt ?- kérdeztem, mintha ez lenne a legtermészetesebb kérdés a világon.
- Azt hittem hogy te akarsz lenni az első ... - mondta elkerekedett szemekkel a kérdésem miatt. - de ... persze mindenki kap felkészülési időt és ha már így jelentkeztél akkor nem akarsz elsőnek jönni ? - kérdezte vigyorogva a zavaromon.
- H-hát ... nem muszáj mindig nekem lenni az elsőnek - mondtam félősen ' na most aztán tényleg elszúrtad .. még hogy ne te legyél az első ... csak te lehetsz olyan, hogy elszúrj egy ilyen egyszerű dolgot' - Hagyd már abba! - mondtam magamnak majd rájöttem, hogy a szavak tényleg elhagyták ajkaimat és kicsit szégyellősen igent mondtam a lehetőségre, hogy én legyek az első, bár nem volt a tarsolyomban dal választékok száza. Volt még régebben egy dal amit nagyon szerettem, de egyszerűen nem jut eszembe a szövege ... az együttes nevére emlékszem és a szám címére is de a szövege egyszerűen nem jut eszembe. Felmentünk megint a színpadra a torkomban dobogott a szívem ... és azon izgultam, hogy ha letelik a felkészülési időm akkor nem tudok majd énekelni semmit sem. Akárhogy próbálkoztam sehogy sem jutott eszembe a szövege csak töredékek, de azzal semmire sem megyek.
- Felkészültél? - összerezzentem a bársonyos hangjától amiben féltés tükröződött.
- Igen - mondtam annyira bátran amennyire csak tudtam. Tűzforró hátamat hideg veríték hűtötte, izgultam, de ez más milyen volt mint eddig mintha megtudnám nyerni úgy hogy egy dal sem jut eszembe aminek a szövegét tudnám. Kezembe adta a mikrofont és bele súgta a fülembe - én neked drukkolok! - ettől egy kicsit megnyugodtam és elkezdtem még jobban izgulni is mivel ... nem sűrűn történik meg velem hogy egy ilyen helyes fiú pont nekem szurkoljon.
Megmondtam hogy milyen dalt fogok énekelni és mikor elkezdődött az ismerős dallam kezdtem lenyugodni ... már be kellett volna lépnem a szöveggel ... de egy hang sem jött ki a hangomon, lefagytam, elszúrtam most már minimális esélyem sincs hogy megnye ...
- Ne gondolkozz csak csináld!!! - Fölnéztem és Givel  találtam magam szembe, bíztató tekintete segített ki a kétségbeesésből és új erőre kapva elkezdtem énekelni úgy mint még soha.
Gi ott állt velem a színpadon, végig rá néztem bele azokba a csillogó szemeibe amely a legsötétebb helyekről is fényes útként mutatja a kiutat.
Olyan érzés kerített hatalmába amiből nem tudtam szabadul, nem is akartam ... a lelkem csak úgy szállt a dallal és az, hogy Kwang végig velem volt azokban a percekben felfoghatatlannak tartom. Ahogy az adrenalin szétáradt az ereimben, egyszerűen csak ő volt és én. És ez volt a fontos, láttam ahogy e szemeiben felcsillan a büszkeség és az izgatottság is ... arcáról csak a boldogság volt leolvasható ...  'vége, elénekelted és ráadásul szuper voltál ... de ettől még mindig nyuszimuszi maradsz' dicsért a hang a fejemben szokásától eltérően. Gi csak mosolygott és mielőtt még felocsúdhattam volna megöleltem ...
- Na ... nem nekem kéne hálálkodnod hanem saját magadat kéne dicsérned .... megcsináltad! - mondta mint ha én egy szuperhős volnék aki most mentette meg az egész emberiséget a kihalástól. Elfelejtettem mindenkit aki ott volt és néz minket, de Kwang csapat társainak tekintete lyukat fúrtak az elmém legféltettebb részébe is  így gyorsan elengedtem és kicsit kipirulva bocsánatot kértem tőlük.
Hallgattam a másik két tovább jutottat és rögtön alább hagyott a lelkesedésem, hogy talán ha volt is rá esélyem, hogy megnyerjem akkor az rögtön elmúlt amint meghallottam őket énekelni. Szemernyi esélyem sem maradt ellenük, ebben a tudatban mentem vissza a színpadra mikor felhívtak miket, hogy elmondják ki nyert belépőt a nagy életbe.
- Mint ahogy már mondtuk ti voltatok a legjobb táncosok a sok versenyző közül, de csak egyikőtök nyert. - mondta Du Jun mint vezető - Aki ... - Szinte nem is hallottam hogy mit mondott, csak a légzésem hallottam és szívem szapora dübörgését a fülemben.
- Te nyertél ? - Nézett rám az egyik versenyző társam - Te aki be ilyedt az énekléstől? Ennyi erővel a nagymamámat is elhozhattam volna aki még járni is alig tud!
- Ki ?  Én?  Az nem lehet ... soha nem nyertem meg semmit. - mondtam könnyeimmel küszködve, Gi oda jött hozzám és elkezdte simogatni a hátam hogy nyugodjak le egy kicsit ....
Nem lehet hogy csak pár perc alatt már szinte nem is a saját életemet élem ...
- Biztosan csak félreértés történt mondtam Kwangnak ... - de ő csak mosolygott és ingatta a fejét.
- Nem te kis buta és most nem hitetlenkedned kéne hanem ugrándozni mint azt általában szokták tenni azok akik megnyernek valamilyen nagyobb versenyt. De te látom nem vagy olyan mint mások ... kiszámíthatatlan vagy. - mondta nevetve.
Oda jöttek hozzánk a többiek és mosolyogva nyugtattattak. Du Jun szólalt meg először és mint ha észre se vette volna hogy épp a lelkem darabjait rakom össze újra elmondta hogy tulajdon képen mit is nyertem, mi miatt is rendezték meg ezt az egész felfordulást.
- Mi ?  hogy benne vagyok a csapatban? De hát ... én csak egy átlagos személy vagyok ...  h-hogy lehet az, hogy megnyertem egy ekkora díjat? - ... sehogy sem fért a fejembe.
- Most már nem vagy átlagos, és holnapra össze kéne pakolnod a cuccaidat mert oda költözöl hozzánk! Pakolj össze mindent amit magaddal akarsz hozni  és majd küldünk embereket akik majd át viszik hozzánk a csomagjaidat. És ti fiúk - a két volt ellenfelemhez fordult -  ... ti is üdvözöljétek az új Beast tagot : Yoseobot!

Beast - A nagy nap 1.rész

Yoseob POV
 Mikor kicsi voltam, mindig arról álmodtam, hogy táncos leszek. Emlékszem mindig a szüleimnek mutattam meg a saját tánc lépéseket amiket én találtam ki. Barátaim nem sokan voltak az általánosban, egy kezemen megtudtam számolni hogy az osztályból kikkel beszélgettem.  A gimnáziumban sem volt sokkal több különbség, a félénkségem miatt alig ismertek, még a nevemet se sokan tudták. Aztán jött a nagy lehetőség, hogy megmutassam hogy mire is vagyok képes. A CUBE entertainment meghirdetett egy ének- és tánc versenyt.
 Az éjjel egy szem hunyásnyit sem aludtam, egész éjszaka azon izgultam, hogy biztosan elfogok esni, vagy elfelejtem az egyik tánc lépést és ez egészen reggelig kísértett, így most viszont hullafáradt voltam.Bár tudtam, hogy jó lesz a napom mégis kelletlenül keltem ki az ágyamból. Ma van a verseny amire jelentkeztem és ami "megváltoztatja az életemet", először nem akartam elhinni hogy tényleg jelentkeztem, mert általában semmilyen nagy dolgot nem vagyok képes végbe vinni, mert ha szereplésre kerül a sor rögtön elfog a lámpa láz, de végül rájöttem hogy nem ülhetek tétlen és várhatom, hogy csak úgy a semmiből jöjjön valaki aki kiránt az életemből és fenekestül felfordítja azt. Úgyhogy kikászálódtam az ágyamból és kivánszorogtam a konyhába egy kis tejet inni, reggeli energia forrásként.  Kiöntöttem magamnak a tejet és vissza sétáltam a szobámba, a ház legeldugottabb kis zugába, hogy valamennyire felébredjek és elkezdjek egy kicsit bemelegíteni, hogy aztán indulhassak is a megmérettetésre.
 Mikor oda értem már a torkomban éreztem a gyomromat a sok vetélytárs láttán. A park közepére egy színpad volt felállítva, ahova majd ki kell állnom és be kell mutatnom a táncom. Megkerestem a információs pultot ... és elkértem a számomat amivel regisztráltam, mondták hogy ha majd én jövök akkor bemondják a hangos bemondóba szóval nem lehet olyan, hogy lekésem. Kerestem egy viszonylag csöndes helyet ahol bemelegíthetek rendesen és ahol elpróbálhatom a táncot amit erre a versenyre koreografáltam. Ott ahova lepakoltam a dolgaimat, onnan remekül rá lehetett látni a színpadra, kicsit meg is ijedtem, hogy mikor majd rám kerül a sor akkor mindenki látni fogja a táncomat és a bénázásaimat. Na akkor fordult meg a fejemben hogy leadom a számomat és kisétálok a versenyből, már indultam mikor a hátam mögül köszöntött egy barátságos hang.
- Szia! Menni készülsz ? - mondta a rejtélyes idegen.- Már most mikor kezdődne az egész rendezvény ? - mint ha egy kicsit letörte volna a tudat hogy épp most készültem feladni az álmaimat csak azért meg túl félős vagyok az ilyen nagy rendezvényekhez az ő szavaival élve.
- Szia!- mondtam kicsit meg lepve- H-hát igen, mert hát nem nekem való az ilyen, azt gondoltam hogy igen de mégsem.- mondtam az igazsághoz híven.
- Figyelj, ha a tánc lépésekkel lenne gondod akkor csak gondolj arra, hogy milyen érzés volt ezt megálmodnod, életre keltened és máris lenyugszol, mert már menni fog idegesség nélkül is. - mondta, majd egy kicsit elgondolkozott. - Ahogy láttam nincsen más gondod a táncban, elég profin csinálod mintha előbb tudtál volna táncolni mint járni, csak ... egy kicsit feszült vagy. Lazulj el ez a legfontosabb, ne látszódjon az arcodon hogy a táncra koncentrálsz, inkább élvezd ki azt a pár percet amit a színpadon tölth....- A mondandóját a hangos bemondó recsegős hangja szakította félbe amiben a verseny bírákat szólították a színpadhoz és felkérte a jelentkezőket, hogy készüljenek mert bármelyik percben elkezdődhet. - Hát a nevemet már csak akkor tudod meg ha majd elkezdődik ez az egész és ha megnyered a versenyt.- mondta majd elindult a színpad felé. Akkor esett le hogy ő az egyik zsűri ha rögtön mennie kell ráadásul a színpadra. ' Bármelyik pillanatban mondhatják a számodat és menned kell .... most nem arra a nagyon is helyes idegenre kell gondolnod akinek még a nevét sem tudod, hanem a tánc lépésekre amiket kezdesz elfelejteni az idegességed miatt.' Adta ki az utasítást az az idegesítő hang amely általában a legrosszabb napomat is még jobban lerombolja és amelyik az önbizalmam 0%-ért is felelős. Elkezdtem volna megint átnézni a lépéseket mikor hírtelen bemondták a nevemet és a számomat, ami miatt feléledtek a hasamban a lepkék és véletlenül se akarták abba hagyni a hasamban a verdesést. A pillanat törtrésze alatt gondoltam végig hogy vagy elfutok és mindezt a hátam mögött hagyom és ezzel együtt lemondok a nagy lehetőségről is vagy pedig végre egyszer összegyűjtöm az összes meglévő bátorságomat és kimegyek a színpadra és megmutatom nekik azt amire születtem. Végül elindultam a színpad felé, csak ekkor láttam meg, hogy valaki elkezd integetni nekem ... a zsűrik közül. Mikor oda értem már mind az öt zsűri tag engem figyelt. Akit már ismertem látásból, oda jött hozzám és mosolyogva mutatkozott be ... végre.
- Szia ... ismét! Ki Kwang vagyok, de a barátaimnak csak Kwang vagy Gi vagyok. Ők itt a csapat társaim Du Jun, Dong Woon, Hyun Seung és Jun Hyung.
- Sziasztok!- köszöntem vissza félénken a rám irányuló figyelemtől.
- Ha felkészültél ... - kacsintott egyet mintha cinkos társak lennénk - akkor kezdheted is. Sok szerencsét! - majd vissza ültek a helyükre.
Oda mentem az illetékeshez és odaadtam a CD-t amit hoztam és megmondtam a számot amire eddig már számtalanszor próbáltam a mai táncot.
Vissza ballagtam a színpad közepére. Mikor megszólaltak az első dallamok a testem  azonnal reagált a zenére és mintha nem és én lennék elkezdtek mozogni a végtagjaim mintha önálló életet élnének. A már jól begyakorolt tánc mozdulatain gondolkodtam és azon hogy most mindenki engem figyel mikor a pillantásom találkozott az egyik zsűriével és akkor szembejutottak a buzdító szavak amik Gi száját hagyták el még a kezdés előtt. Egyszeriben már nem izgultam azon, hogy ki mit gondol rólam, hogy olyan sokan nézik a táncom, csak az volt a fontos, hogy itt vagyok és bele kell adnom minden energiámmal a maximumot mert ezt a lehetőséget nem lehet csak úgy elúszni hagyni.
 Mikor az utolsó dallamok is elhalkultak ... néma csend lett a színpadon, majd hirtelen Gi felugrott is túlságosan is nagy lelkesedéssel elkezdett tapsolni a társai csak bambán néztek rá, én meg ettől eléggé kényelmet lenül éreztem magam, úgyhogy inkább vissza vettem a CD-t és már mentem is volna le a színpadról mikor valaki megragadta a vállam. Gi-re számítottam, de meglepődésemre nem ő volt az, hanem Du Jun.
- Légyszíves míg tart a verseny ne menj nagyon messzire, hamar lezavarjuk ezt a versenyt és utána beszélünk majd a tovább jutottakkal - mondta egy kicsit túl lenézően, de azért bólintottam.
Hát abból a pár órából egész napos esemény lett ugyanis mintha soha nem akartak volna elfogyni a táncosok. Ráadásul egész végig azon agyaltam, hogy mindenkit megállítottak a színpadról lefele jövet, hogy maradjanak a végéig vagy csak nekem mondták, mert nem akarnak mindenki előtt leégetni, hogy milyen béna voltam. Észre sem vettem miközben ezek a gondolatok kergették egymást a fejemben, hogy már eléggé sötét van és már csak négyen vagyunk versenyzők. Mikor az utolsó versenyző is távozott körünkből féltékeny pillantásokat lövellve felénk, hárman maradtunk. Ekkor jöttek le a színpadról gondterhelt arccal, látszott rajtuk hogy nehezen bírták, hogy ennyi embert kellett elküldeniük, hiszen ők nem az emberek rosszkedvének okáért akartak felellni hanem felvidításáért akartak fáradozni. Mikor oda értek hozzánk felvették azokat a sablonosan szép arcvonásaikat amikkel végig csinálták az egész napot.
- Na ... már csak hárman vagytok. Ti azért maradtatok mert ti voltatok a legjobb táncosok az egész napra jutó versenyzők közül. Ha tudtok akkor még maradjatok egy utolsó fordulóra, mert már csak arra vagyunk kíváncsiak hogy a tánc mellett még tudtok-e énekelni is. Hiszen ez az egész is úgy volt megnevezve, hogy ének- és tánc verseny. Ha nem tud maradni hármótok közül valaki azt is megértjük.

Az egész testemben tomboló tűz hogy tovább jutottam .... most erre a kijelentésre hogy énekelni is kell hirtelen kiapadt. 'Hogy ő énekelni? ... ez vicces lesz' kezdett rá az idegesítő kis hang a fejemben. Mikor felnéztem  Kwang engem nézett az arcára volt írva hogy nem akarja, hogy meggondoljam magam, hogy ilyen közel a végéhez elfussak a megmérettetés elől ... vagy épp előle. Ekkor hirtelen felcsaptam a kezem mintha még mindig iskolás lennék jelentkezni kezdtem.